Utazás és helyi közlekedés

Budapestről a Wizz Air 6.30-kor induló járatával utaztam. Ez azt jelenti, hogy hajnalban kellett indulni.

Transzfer:

Isztambulban a Havaist transzferbuszát használtam, hogy a reptérről beérkezzek a városközpontba. Vigyázat! Ha a neten veszünk jegyet, akkor a -2 szintről induló buszra csak akkor szállhatunk fel, ha előtte a kinyomtatott papírt a QR kóddal menetjegyre cseréltetjük az ugyanezen a szinten lévő kioszkban. Ez nem gond, csak ne késsük le a buszunkat miatta. Ha nincs is feladott poggyászunk, kell minimum fél óra, de inkább több, hogy lemenjünk a buszhoz a -2 szintre. Az Istanbul Welcome Card nevű transzfer jegy egy irányba szólt csak. Ára: 2922 Ft. A kioszkban megvásárolva olcsóbb lett volna, csak ezt nem lehetett angolul kideríteni a neten.

Az isztambuli reptérről a Sultanahmed felé menő transzfer buszra itt vettem a jegyet.

Nem világos még, hogy hogyan lesz a visszafelé útra is transzfer jegyem, mert a neten nem látom a másik irányt.

Elvileg a reptérről érkező buszhoz is közel lett volna a szállásom, ha az bevitt volna az ígért Sultanahmet kerületbe. Onnan 500 méterre lett volna, ehelyett három villamosmegállónyira állt meg a busz, így mondta a sofőr. De felszállni nem tudtam a villamosra, mert még nem volt Istanbulkartom.

A visszaelé útra, vagyis a városból, több pontról az  Istanbul Airportra menő tranzitbuszokat itt találjátok. Nekem az Aksarayról (Beyazit térrről) induló 12-es volt a jó. Az Aksarayról indult a busz, nagy nehezen megtudtam, hogy a  jegyet 67 török líráért a buszon vehetem meg. Azért írom, hogy nagy nehezen, mert a Sultanahmeten lévő Turist Information office-ban az alkalmazott határozottan azt mondta, hogy az Aksarayon irodájuk van. Amikor rákérdeztem, hogy "office?", többször megismételte, hogy "office". Néhány nappal az utazás előtt kimentem az Aksarayra. GPS-szel kerestem az irodát. Mutatta, hogy ott vagyok a környéken, majd azt, hogy megérkeztem. A szakadó esőben kerengtem, majd megkérdeztem egy pénzváltóban az alkalmazottat, hogy hol van az iroda, mire ő, hogy nincs irodájuk, a buszon kell venni a jegyet. Odamentem egy Havaist buszhoz, ahol két alkalmazott is megerősítette, hogy ott a buszon kell megvenni a jegyet. Meglátjuk...

Hazautazáskor tényleg megvehettem a jegyet a buszon. Nem 67 török líra, hanem 87 török líra volt. Vagyis a menetrendnél feltüntetett összeg a neten hibás volt. Lényeg, hogy volt busz, volt hely, volt pénzem, ja és mivel igen korán reggel utaztam, 35 perc alatt kint volt a busz a reptéren. Csúcsforgalomban ez akár 60-90 perc is lehetett volna.

Helyi közlekedés:

Ha sokat fogjuk használni a tömegközlekedést, akkor a legolcsóbb, ha feltöltőkártyás Istanbulkartot veszünk a sárga közlekedési automatából. Főleg megéri, ha ketten vagy akár többen (öt főig) használják a kártyát. Annyiszor kell odaérinteni a géphez felszálláskor, ahányan vagyunk. De egyesével kell odaérinteni, átmenni a kapun, kiadni a kártyát, csippantani, bemenni, stb.

A vásárlás előtt persze sorba kell állni, hiába van több automata is. Miután nem egy hónapra veszi meg az ember a "bérletét", mert nincs ilyen, figyelgetni kell az egyenleget, és sokszor kell tölteni, mert nem minden járaton ugyan annyit vonnak le menetdíjként. Ezért is van mindig sorbaállás. Nem sikerült kitapasztalnom, hogy mennyibe is kerül egy út. Elvileg, ha gyorsan rá tudunk pillantani, akkor a kártya lehúzásakor is kiírja az egyenleget a gép. 

 

Vásárláskor sajnos hiába állítjuk át a nyelvet angolra az automatán, csak részben fogja kiírni a tudnivalókat és információkat angolul. Vagyis vegyes nyelvből kellene kibogarászni, hogy hogyan kell kezelni az automatát. Helyiek készséggel segítségünkre sietnek, de nem önzetlenül! A legelső napon egy "segítőkész" férfi zsebre akarta tenni egy százlírásomat. Feltöltéskor már könnyű, mert felismeri az ember azt a szót, hogy "balance".

Ha megvan a kártya, és egyenleg is van rajta, akkor mehetünk a villamoshoz. A kártyát a beengedő kapunál a géphez kell érinteni, akkor az zöldre vált, kiírja az új egyenleget, és a forgóajtón bemehetünk a peronra. Ha nem enged be, akkor kevés az egyenlegünk. A villamosnál ez nem gond, mert többnyire van mellette automata, de a buszmegállókban nincs. A helyiek a buszon applikációban töltenek fel pénzt a kártyájukra, miközben már elindul a busz, és később érintik oda újra a leolvasóhoz a kártyát.

A villamosmegállókban nincsenek táblák. Applikáción lehet csak megállapítani, hogy mikor jön a villamos. Továbbá a villamosokra nincs az oldalukra kiírva, hogy hova megy, meg milyen számú. Szóval nagyon kell figyelni a villamos elejét. A buszmegállóknál és a buszoknál is hasonló a helyzet, itt helyenként semmi nincs kiírva. A képen látszik, hogy semmi!

Néhol van kijelző, ott akkor lehet tudni, hogy hány perc múlva jön a busz. Persze a forgalomtól függően ugrál a szám. Konkrét példa, hogy kiírta az iskolához menő buszomhoz: 10 perc, majd 35, majd 12, majd 45... Írtam az Alisannak, hogy késni fogok. Azt írta vissza, hogy üdvözöl az isztambuli tömegközlekedésben.

A buszon már lehet, hogy jobb a helyzet, mert a legtöbbön van kijelző.

Felszállás után a sofőr melletti készüléken kell lecsippantani az Istanbulkartot.

Figyelem! A busz nem áll be a megállóba. a második sávban áll majd meg, ha leintette az utas. Ha a forgalom miatt várakozik, akkor a megálló vonalán túl is bekopoghatunk neki, és felszállhatunk, ha nem vettük időben észre. Vigyázat, nyitott ajtóval is elindul!

A villamosnál és a busznál is előfordult, hogy nem ment el a jármű az elejére kiírt végállomásig, hanem egyszerűen visszafordult. Nagyon kell figyelni, hogy ha látjuk a telefonunkon, hogy már megint egy olyan megállóban vagyunk, amelyet már elhagytunk, gyorsan szálljunk le, mert bizony elvisz minket visszafelé, ahonnan jöttünk...

A kompokra is érvényes az Istanbulkart. Nem tudom milyen tarifával számol, de 10-12 TL-be biztos belefér, vagyis jóval olcsóbb, mint a sétahajókázások. Főleg, ha esik az eső, és a vízcseppes ablak mögül úgyse sokat látnánk vagy fotóznánk.

Nagyon forgalmas világvárosban vagyok. Ha lehet, a gyaloglást választom. 

A gyalogosnak nagyon kell vigyázni, mert a járdákat az üzletek és a parkoló  autók is elfoglalhatják. A taxik meg száguldanak, ja és nem használják az irányjelzőt.

Hazafelé repülővel: 

Az isztanbuli reptér érdekessége, hogy rögtön a bejáratnál már van biztonsági ellenőrzés az ajtón belül. Akkor még csak fegyvereket keresnek - gondolom -, mert nem kellett kiönteni még a folyadékot a kulacsból. 

Azután meg a kijelzőn látja az utas, hogy melyik ablakhoz kell menni a beszállókártyája ügyében, függetlenül attól, hogy már online elvégezte az utasfelvételt, van QR kódja, meg ülőhelyszáma.

Hatalmas az isztambuli reptér a-tól S-ig vannak a szekciók, és mindegyiken belül van 23 ablak. A Wizzair miatt nekem az M18-23 ablakok valamelyikéhez kellett mennem. Ott nyomtattak nekem egy kartonra beszálló kártyát, ugyanazokkal az adatokkal, mint amik voltak nekem az applikációban, és ki is nyomtattam.

Ezután poggyászfeladás. Nekem nem volt csak kézipoggyászom. Bizony: 20x30x40 méretű. Na jó egy kicsit magasabb.

Ezután megy az ember az útlevélellenőrzésre. 

Majd a biztonsági ellenőrzésre. Itt a laptopot, telefont és a töltőket is ki kellett rakni a csomagból egy külön tálcára, míg Budapesten egy monitor jelezte, hogy az elektronikus eszközök maradhatnak a kézipoggyászban.

Ezután megkeresi az ember a kaput, amelyhez majd a gépe érkezik. 

Öt és fél órával azután, hogy felkeltem, már a gépen is voltam. Nem nagy tempó.

Ötkor keltem és a kis késéssel 15 órára értem haza. 

Budapesti tipp: 

Ha bérletet veszel automatából a BKK járművekre, akkor vagy bankkártyával kell fizetni, vagy olyan bankjegyeket kell vinni, hogy csak pontos összeggel lehet fizetni. Hiába volt 10 ezer forintom, a 9500 forintos bérletet nem tudtam kifizetni.