A török oktatási rendszerről ahogy én megismertem és megtapasztaltam
Tapasztalatokat
gyűjtöttem a kinn tartózkodásom egy hete alatt a török oktatási rendszerről.
Törökország
oktatási rendszere sok tekintetben hasonlít a magyarországihoz. Óvoda után
nyolc évfolyamos, kötelező és ingyenes általános iskola következik, ahova a
gyermekek 6-14 éves kor között járnak. Ez az időszak úgy tagozódik, hogy egy év
óvoda (pre-school) után 4 év az általános iskola (primary school),
4 év a középiskola (secondary school) és felső középiskola (high
school). (Zárójelben a vendéglátó iskolánál használt kommunikáció nyelvén,
angolul szerepel a vendéglátók által használt terminológia.) Az általános és
középiskolák között vannak ingyenes állami iskolák és tandíjas magániskolák is.
A középiskolák között vannak szakmákra felkészítő intézmények is.
A tanév180 tanítási napból áll. Szeptember második hetében kezdődik a tanítás, az első félév, amely január harmadik hetéig tart. Február második hetében mennek vissza a téli szünet után a tanulók a második félévre, amely június 2-3. hetéig tart. Ekkor a tanulók megkezdik a nyári szünetet.
A tanárok szeptember első hetétől járnak be az iskolába, illetve nyári szabadságra július 1-től mehetnek. A tanítás nélküli hetekben adminisztrációval foglalkoznak és továbbképzésekre járnak. További szünetek a tanításban: egy-egy hét áprilisban és októberben.
A 3.B osztály órarendje:
Az első négy évfolyamon a tanulók heti óraszáma heti 30 óra. A tanítás 9-kor kezdődik és 15 óráig tart egy egyórás ebédszünettel. A tanórák az általános iskolában, azaz az 1-4. évfolyamon 40 percesek, a felsőbb osztályoknak 45 percesek, és a tanítás 8-kor kezdődik.
Az osztálytanítók, akik az összes tárgyat tanítják 26 órát tanítanak. Az angoltanár tanított óráinak száma: 30. Az 1. és a 2. évfolyamon heti 1-1, a többi évfolyamon heti 2-2 óra, amelyhez még hozzá jönnek a délutáni foglalkozások úgy mint sakk szakkör, kézműves szakkör és angol nyelv az óvodásoknak. A délutáni órákat az állam a tanároknak kifizeti. A nyári szabadságuk idejére azonban csak a 30 tanóra utáni alapbért kapják a tanárok.
Havi jövedelmük nettó 800-1000 eurónyi összeg. Alisan Mudara angoltanár 22 éve tanít, 12 éve ebben az iskolában. Az ő jövedelme nettó 1000. Ebből nem lehet megélni Törökországban, ezért a tanárok többsége különórákat vállal. Év végi bónusz lehetséges kb. 300 eurónyi összegben, de a nem mindenki kap. Az igazgató dönti el.
Megtudtam, hogy nem számít kimagaslóan nagy osztálylétszámnak a 38 fős osztálylétszám, amit itt tapasztaltam, mert
Törökország más részein 44-50 fős osztályok is vannak. Nem ismert a török
iskolákban a csoportbontás a nyelvórákon sem. Ha az osztálylétszám eléri a 37 főt, akkor lehet
egy újabb osztályt nyitni, ha van tanterem. De nincs.
A meglátogatott iskolában egyetlen egy angoltanár van csak. Minden tanulót ő tanít, vagyis 712 tanítványa van. Más idegen nyelveket nem is tanítanak itt. A tantestületből még két-három kolléga tudott valamilyen szinten angolul. Végig az angoltanár, Alisan tolmácsolt az épületben nekem.
A termekben a tanári asztalon van napló. Abban a tanulók névsora szerepel, itt írják a hiányzókat és az óra anyagát. Az online felületen ezeket nem írják be.
A százalékokat online felületen rögzíti a tanár, amelyet a szülők is látnak. Itt rögzítette a tanár az első félévi lehetséges négy tesztből a megíratott kettő eredményét, a tanuló hozzáállását is a tanuláshoz, tantárgyhoz, szintén százalékosan, majd a jobb szélen az átlagot látjuk. Mivel nem volt az első félévben projekt, az üresen maradt. A második félévre kettőt tervez.
A tanári szobában nincs minden tanárnak asztala, sőt senkinek sincs saját helye. Van ott egy hosszú tárgyalóasztal és a fal mentén körben székek. Itt tudnak egy kicsit dolgozni a tanárok, ha foglalt a tantermük.
Az értekezleteket nem itt tartják, hanem a földszinti színházteremben. Évente három értekezlet van: szeptemberben az első félév elején, februárban a második félév elején és júniusban évzáráskor.
Az osztályfőnökök két szülői értekezletet tartanak: egyet szeptemberben, egyet pedig februárban.
A tanároknak nincs fix fogadóórájuk, hanem a szülők telefonálnak, vagy Whatsapp-on írnak, hogy beszélni szeretnének a tanárral. Néha beállítanak bejelentés nélkül az iskolába, pl. ebédszünetben, de akkor a tanárok elküldik őket, hogy jöjjenek vissza tanítás után.
A
szülők bejárhatnak az épületbe, ami veszélyes is lehet. Előfordult már, hogy az
elvált szülők egyike elvitte a gyermeket, a másik pedig kereste, majd hívta a
rendőrséget.
A következő képen a titkárság látható. A titkárnő intéz minden adminisztrációt. A tanárok hálásak érte:
A
tanítást, a kisegítő személyzeten túl, két pszichológus is segíti. A munkájuk
lényegileg hasonló, mint nálunk. Beosztott időpontban fogadják a gyerekeket,
illetve foglakozásokat tartanak az osztályoknak.
Az
iskolában a tanulók nem használhatják a telefonjukat, nincs is nekik többnyire.
Megtudtam, hogy az idősebbek, középiskolások már rendelkeznek telefonnal, de az
iskolaépületbe érkezve a telefonokat elzárják egy szekrényben.
Egyéb:
az igazgató kinevezése minden török iskolában csak maximum 2x4 évre szólhat,
nehogy túlságos összefonódás legyen az igazgató és a szülők között. A maximum
nyolc év lejárta után az igazgató átkerülhet másik iskolába igazgatónak, vagy
ha nincs üres poszt, akkor újra tanítani fog, vagy az oktatásirányításban
dolgozik. A Mevlana iskola igazgatója idén nyugdíjba megy. Az új igazgatót a
kormány fogja az iskola élére állítani.















.jpg)


Szuper!
ReplyDelete