Dolmabahce palota

A Dolmabahce palota a XIX. századi igényeknek megfelelően épített a már elavult (négyszáz évig használt) Topkapi palota helyett. 1843-1856 között, I. Abdul-Medzsid szultán megrendelésére épült azon a helyen, ahol a parton korábban az öbölben II Szulejmán hajói is álltak. Elkészülte után 1923-ig a birodalom adminisztratív központja volt.

Jelenleg három épület látogatható: a Salemlik, a Harem és a Képtár.



A palotában nem volt megengedett a fotózás, lopva csak egy fényképet készítettem az épületben a tanácsteremről:


Végigjárva a kétszáz szobából, teremből néhányat elmondható, hogy nem olyan díszesek, természetesen a helyiségek, mint egy középkori palotában. A fűtését kezdetben fatüzelésű kályhákkal, majd központi fűtéssel, arany levéllel díszített radiátorokkal oldották meg.

A titkárságot, a különböző fogadóhelyiségeket a kor színvonalának és stílusának megfelelő bútorokkal rendezték be. Nagy teret szenteltek a porcelán, üveg, kristály étkészletek és evőeszközök bemutatásának.







A háremben már szabadott fotózni. Itt él a szultán, a felesége és az ágyasok, valamint a gyermekeik és a szolgálók. A kis hercegek is egészen a pubertás korig. Megtekinthető volt jónéhány fürdő, háló, fogadószoba, a szultán szobája és fürdőszobája, valamint a szoba, ahol Kemal Atatürk, Törökország első köztársasági elnöke elhunyt. 

A körülmetélés szobájánál az audio guide információi szerint vendégek is jelen voltak. Nagy gonddal tervezték meg, hogy kik, milyen programmal, melyen öltözetben legyenek jelen. A kis herceg aznap kilovagolt a városba, ott gyerekek köszöntötték, majd visszalovagolt. A beavatkozás után 4-6 napig az orvos felügyelete alatt lábadozott. Ezt a szobát egyébként vendégszobának használták.




1856 és 1924 között az Ottomán Birodalom utolsó hat szultánja és családjuk élt itt, majd az új Török Köztársaság létrejöttével a palotát, mint a nemzeti örökség büszkeségét államosították. 1924-ben új lakó költözött a díszes falak közé, Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság első miniszterelnöke személyében, aki a Dolmabahce palotát választotta elnöki rezidenciának, s 1938. november 10-én itt is halt meg.

Comments

Popular posts from this blog

Mustafa Kemal Atatürk tisztelete

A török oktatási rendszerről ahogy én megismertem és megtapasztaltam

A legszebb panorámák Isztambulban